2010. január 29., péntek

csóka love

Egy szerelmes csóka kuporog az erkélyen, és azt károgja: szerCsóka!

2010. január 28., csütörtök

jégvirágos éjszakán

Odakint -20 és -25 közötti hőmérsékletet mértek aznap éjjel, amikor ezekre az alakzatokra ébredtem. Aznap 10-től vizsgám lett volna, így felkeltem 6kor, ahogy ilyenkor szoktam, hogy a maradék anyagot még átolvassam, de annyira magával ragadott a látvány, hogy nem bírtam letenni a gépet a kezemből.

Azt figyeltem meg, hogy a termeszet csak ilyen irtózatosan szélsőséges hőmérsékletekben képes ilyen alkotásokra.




2010. január 27., szerda

az első :)

Vasárnap hirtelen elhatározásból nekifogtam narancs lekvárt főzni. Életemben előszőr. Gyorsan le a boltba, mert már éppen zártak, beszereztem egy olyan-amilyen citromfacsarót, át a másik boltba, ott két kiló narancsot, és gyorsan szaladtam is haza, hogy foghassak neki. 2 óra pöfögés, és 2 tasak zselatin után reménytelennek tűnt, hogy valaha is besűrűsödik, de ízre jónak tűnt, ezért üvegekbe töltöttem úgy ahogy volt. Ma észrevettem, hogy valami csoda folytán mégis csak a kenyérről lefolyó ragacsos masszából jól kenhető csoda:) lett, és nagyon finom. Azt hiszem nem ez az utolsó ilyen próbálkozás. :D



Mikor elmeséltem Huninak (a kedvesemnek), hogy milyen elvetemült dologba fogtam azt mondta, hogy "huh, te még ilyet is tudsz?!?" :)



És a recept:
Végy két kiló narancsot, a levét a rostokkal együtt jol facsardd ki, majd öntsd bele egy fazékba. Adj hozzá 1/2 kiló cukrot, majd ezt főzd két órán keresztül 3-4db szegfüszeggel, és egy kis rúd fahéjjal. A narancs héját vékonyan vágd le, úgy, hogy a fehér rész ne legyen rajta, mert attól keserű lesz, és ezt is add hozzá a léhez és a rostokhoz. 2 óra mulva adj hozzá egy tasak "GelFix"-et (ezt befőzésnél használjuk, hogy legyen zselés), de vigyazat, ettől savanykás lesz, így ízlés szerint tovább cukrozzuk. Felfőzzuk, és mehet az üvegekbe. Szerintem roppant egyszerű, és nagyon finom.

2010. január 23., szombat

miről?

Regóta gondolkodom, hogy milyen támájú blogot indítsak (újra). Az előző érzelgősebb volt, most inkább valami mást szeretnék elkezdeni. Gondolkodtam gasztro-fotós blogon, mert szeretek fotózni, és mostanában a főzés is nagyon megtetszett, de mégsem szeretnék sablonokba szorulni. Reményeim szerint nemsokára boldog tulajdonosa leszek egy tükrös gépnek, és akkor belevágnék egy 365 napos projektbe, amit szintén itt szeretnék "mutogatni". Tehát kedves olvasó itt találsz majd recepteket, véleményeket a nagy világról, fotós segítséget, és az írástól sem válok meg végleg. Jó olvasást. :)

2010. január 18., hétfő

folyton


studie.studim.study.دراسة.даследаванне.проучване.Studie.undersøgelse.uuring.pag-aaral.tutkimusta.étude.estudo.μελέτη.המחקר.अध्ययन.studie.studija.studi.staidéar.Rannsókn.勉強.לערנען.estudi.研究.공부.badania.pētījums.tyrimas.студија.pengajian.studju.Studie.Studien.studio.исследование.مطالعه.estudo.Studiu.estudio.studie.студија.Štúdie.Študija.Utafiti.การ ศึกษา.çalışma.дослідження.nghiên cứu.astudiaeth.tanulni.KELL

(érdekes, hogy afrikai nyelven, holland nyelven, németül, svédül és csehül is ugyanúgy írják - hogy mit nem tanul az ember...)

Indulás

Tisztalappal indítok. Írok, bejegyzek, lejegyzek, csatolok, alkotok, hozzáadok, elmondok, kimondok, kattintok, pötyögök, színezek, ragaszkodok, felsorolok.

Úgy döntöttem visszatérek, de új világgal. Színekkel, formákkal, mosollyal és boldogsággal. Célom, hogy megmutassak dolgokat. Látni fogod az igazi életet, és a napos oldalt.