Torkig vagyok Romániával, Erdélyemet akarom.

A minap kaptam az alábbi levelet a háromszéki EMI levelező listáján. Úgy gondolom, ezt mindenkinek érdemes elolvasni.

"Egy őszinte kolozsvári román vallomása...

“Torkig vagyok Miticával
a széltolással, a cigánykodással, ami hozzátapad ehhez az országnévhez, hogy Románia. ... Én nem akarok kivándorolni csak azért, mert tíz éve nem történik semmi. Csakhogy torkig vagyok Romániával. A szinonímáival. Hôsködéseivel, amelyeknek semmi közük a történelemhez. ... Ha valamit most, harmincéves koromban sajnálok, az az, hogy itt születtem, hogy egyike vagyok azoknak, akik azt tanulták az iskolában, hogy ez a nép, “a néb“ (boborul), uraim, szüntelen erekcióban állt a történelemmel szemben. Melyik nép? Mi, akik még legalább egyszer sem tanúsítottunk virilitást, mi, akik a hadak beözönlésekor szedtük magunkat és az erdôkbe futottunk, mi, akik elájultunk azokban a szalonokban, ahol a történelemrôl döntöttek, mi, akik egy darab kenyérért szarakodunk és akik nem tudjuk, még milyen szélhámosságot találjunk ki. Ezek vagyunk, foltos ülepüek, rongyos könyökűek; úgy lépünk be a történelembe, mint egy mocskos külvárosi csehóba. Két böffentés és egy káromkodás között, a nép (néb, uraim) magát kihúzva szónokol Posadáról, Vitéz Mihályról, arról, hogy “éljen és virágozzék Moldova Erdély és Havasalföld“. és ismét egy gyôztes böffentés.
Torkig vagyok azzal, hogy szégyelljem magam, éppen ezért nyugati barátaimnak azt mondom, hogy Erdélybôl való vagyok. Más országból. Altra pacse. Other country. L'autre pays. Torkig vagyok azzal, hogy az összes nem-erdélyi azt mondja: itt Erdélyben gondjaim vannak a magyarokkal, mert ha ôk nem lennének ... Hogy az éhség a tudás anyja ... Hogy a föderalizálás lenne a legnagyobb veszély, ami rám leselkedik a tömbház sarka mögül, mint egy tyúktolvaj, akiért fizetem az adót. Hogy muszáj meghúznom a nadrágszíjamat, mint Nastratin szamara. A román nép “egysége“, “felvirágzása“ nevében. Én pedig tíz éve várom a valódi egységet, az erdélyi honatyák egységét, a civil offenzívát ama kevés megmentéséért, ami még megmaradt ... A komolyságot, eleganciát és fegyelmet, amelyek Erdély jellemzôi, elárasztotta a “miticaság“, az ordináré balkániság, a tökmag-civilizá ció. Romániának esély volt az Erdéllyel való egyesülés, hogy megtanuljon valamit annak szervezettségé bôl, értékrendszerébô l. Nem így történt: Románia elnyelte Erdélyt ... Itt nincsenek jogok, csak hajlongások. Itt tökmagot esznek és úgy beszélnek, hogy “sokan van“, és az utca népe úgy általában megszületik, szaporodik és meghal. Nem tanultak semmit a magyaroktól, nem tanultak semmit az osztrákoktól, nem tanultak semmit a németektôl. Túl hamar tértek át a furculitionró l a “Román zászlóaljak, törjetek át a Kárpátokon“-ra. Meglehet, ezért is van az, hogy Erdély legvitézebb “védelmezôi“ a Kárpátokon túl születtek. Lehet ezért is ér véget Európa valahol Brassó mellett. Ott ér véget Erdély is. Mivel a nyelvet és a rossz utakat leszámítva nincs semmi, ami közös lenne ... Rá kell döbbenünk, hogy lehet ez másként is. Hogy mások vagyunk. Hogy minden igazán rossz Bukarestbôl jön, a luxusvillákból, amelyekben a politikusok szégyentelenül marakodnak a koncon. Meg kell látnunk, hogy nem a magyarok, a németek vagy a burundiak az ellenségeink, hanem mi magunk, az egyik napról másikra élôk, akik arra vagyunk ítélve, hogy lopjunk és szitkozódjunk az utcasarkon. Nincs mit egymásnak mondanunk; 75 év alatt elmondtunk mindent és 75-ször szegényebbek vagyunk. Egyébként további jó napokat ‹ torkig vagyok Romániával, Erdélyemet akarom.“
Sabin Gherman"

http://www.emihirek.ro/emi-hirek/korszakalkoto-iras-elegem-van-romaniabol-erdelyemet-akarom.emi