Roppanós kenyérkém :) + 17/365

Jó pár évvel ezelőtt olvastam először a Francia Kenyér című könyvet, és akkor eldöntöttem, hogy ha a fene fenét eszik is nekifogok kenyeret sütni. Na de ez nem megy ilyen könnyen. Itthon nem akartam kísérletezni, mert apukám amolyan sporlós ember, és könnyen ráfogta volna kenyérkísérleteimre, hogy pazarolok. Így egyszeri (mondanom sem kell, türelmetlen és félresikerült) próbálkozásom után feladtam.

Mikor elköltöztem itthonról gondoltam, hogy na most eljött az én időm. Egy alkalommal rögtön a közepébe vágtam, amikor (azt hiszem) teljes kiőrlésű lisztből akartam roppanós, illatozó kenyérkét sütni. Kicsit nedves volt, és egyáltalán nem roppanós, de az enyém volt. Mindemellett borzasztóan édes... De jó pontnak megemlíteném, hogy rozmaringos volt, ami azért nagyot emelt az amúgy is alig pislákoló fényén. Párom akkor illedelmesen mondta, hogy egész jó, de mindketten beláttuk, hogy a kenyérsütésemen még van mit csiszolni.

Néhány hete ismét rám kacsintott a Francia Kenyér a könyves polcról. Nem volt mit tenni, újra nekiestem. Minden oldalt bejelölgettem lelkiismeretesen, ahol bármilyen recept fellelhető. (Csak úgy zárójelben mondom, hogy a recepteken kívül a történet, és az írónő stílusa is megragadó. Viszont a receptek hatalmas bónusz...) Na ekkor már tudtam, hogy ezt a kenyeret nekem is meg kell sütnöm, amit a főhősnő. Az eredmény a képeken látható. Sokat tapasztaltam, és rájöttem, hogy még mindenképp kell kísérleteznem, mert nem vagyok elégedett vele. Feladni nem akarom, mert annál sokkal jobban élveztem, mint hogy erről lemondjak. Párom nagyon kedvesen megdicsért. Idézem: "Ezt hogy csináltad? Ez kenyér. Te sütöttél még máskor is kenyeret?"
 Aztán persze kisütöttük, hogy van mit csiszolni rajta, de most már az eredmény hasonlít a kenyérre. Egyedüli negatívum, hogy ilyen kicsiket csináltam, és "unalmas/fárasztó" a kis szeleteket három falat után ismét kenegetni. Annyira jónak találta, hogy azt mondta, hogy az anyukája is meg kell kóstolja. Kíváncsi vagyok a véleményekre...

Bár leírom ide most a receptet, mégis azt mondom, hogy érdemes lesz ezzel még kicsit várni, amíg tökéletesítgetem a receptet. Az biztos viszont, hogy megéri kenyérkét sütni, mert nagyon jó illat van amíg kel, és amikor sül is. És amikor kiveszed a friss meleg ropogós (!!) kenyeret a sütőből az mindent megér.

Recept a Francia Kenyér c. könyv alapján (fél adag):

Hozzávalók:
3 bögre liszt
1/4 csomag élesztő
1/2 e.k. cukor
1 bögre meleg víz
1/2 e.k. só

Elkészítés:
Az élesztőt és a cukrot a langyos vízzel egy nagyobb tálban elkeverjük. Hagyjuk éledezni, amíg kimérjük a lisztet. Kanállal kis adagokban hozzákeverjük az élesztős vízhez a lisztet. Mikor már összeállt kiborítjuk a munkafelületre, és 10 percig gyúrjuk. A sót csak a végén gyúrjuk bele, mert különben megkeményíti a tésztánkat. Mikor kész vagyunk a gyúrással 1 órát szobahőmérsékleten kelesztjük. Ezt követően újra átgyúrjuk, megformázzuk, és tepsibe tesszük. (itt a könyv szerint ha jól értettem háromnegyed órát kellene még keleszteni) Én ezután el kellett menjek itthonról, úgyhogy másnap reggelig a hűtőben pihent a tésztám. Reggel amíg felmelegedett a sütő 230 fokra, addig a tésztám is szobahőmérsékletű lett, és  210 fokon 20-30 perc alatt megsült.
Amit a jövőben másképp próbálnék meg az az, hogy az első és második kelesztés közt ne hagyjak ekkora időt. Plusz ha ugyanígy nem lesz időm megsütni aznap mikor elkészítem, akkor csak másnap reggel gyúrnám át, és akkor formáznám. Onnan kezdve még 1-2 órát keleszteném, és úgy be a sütőbe.
Sajnos nem lett fényes, bár azt olvastam, hogy ahhoz meg kell locsolni vízzel, ami meg is volt, és mégsem lett fényes, úgyhogy második gyúrás után, de formázás előtt megforgatnám kevés olíva olajban.
A továbbiakban ki fogom még próbálni fűszerekkel, pirított hagymával, paradicsommal, olíva bogyóval, magokkal, és megpróbálom a kovászt meg a szárított élesztőt is. Össze akarom vetni, hogy melyik hogy teljesít, és milyen ízt ad.
És végül egy utolsó tipp, amit nagymamámtól lestem el, és halványan élt még az emlékeimben az az, hogy ő a meleg kenyereket mindig konyharuhába csomagolta amikor kivette a kemencéből. Mindig jól le voltak takargatva több réteg ronggyal és takaróval. Nem tudom az miért van, de ha régen így csinálták biztos oka volt, úgyhogy nem ronthat rajta.