2010. február 16., kedd

Magányos éjszakák sóhaja.

Üres a szoba nélküled. Amióta elmentél kongnak a falak. Csöpög róluk a magány. Még érzem a párnámba zárt illatod, amit itthagytál, hogy álomba ringasson. A hatalmas pólódba gömbölyödöm, és az ágyban fekve, a térdeimet ölelve alszom el. A mi dalunkat dudolom csendben, és a te szemeidet képzelem az enyéim elé. Érzem ahogy megcsókólsz, és "szép álmokat" kívánsz, én pedig néma ajkakkal motyogom: "Jó éjszakát."

1 megjegyzés: