2010. július 3., szombat

Édesburgonya

"Ez a hosszúkás, édes-fűszeres ízű trópusi zöldség, másik nevén batáta, Dél-és Közép-Amerikában őshonos. Vitaminokban (A, C, B6) és szénhidrátban gazdag. Elkészítési formája változatos: főzhetjük, süthetjük, piríthatjuk, pépesíthetjük. Elsősorban pulyka- és sertéshúsból készült fogások mellé illik." - nosalty.hu

Már régóta kíváncsian nézegettem a nagy boltokban az édesburgonyát, vagy más néven batátát. A tegnap anyukámmal rászántuk magunkat, és a Real-ban be is szereztünk 3 darabot. Külalakra úgy néz ki, mint egy bazi krumpli színű sárgarépa. Megpucolva még mindíg leginkább ahhoz tudom hasonlítani. De elkészítve szerintem olyan mint egy jól megérett édes sütőtök. Szerintem nagyon finom, és (legalább!) egyszer az életben ki kell próbálni.
Pucolás után felkozkáztam, és egy nagyobb edényben olivaolajat adtam hozzá, meg sót, frissen darált fekete borst és szerecsendiót. Bele egy grill zacskóba, amibe tettem még egy tojás méretű hagymát és 3 fokhagymát. 30 perc alatt puhára sült/párolódott. Hozzá sült marhaszeletek kerültek a tányérra és kész is az ebéd.





Ez az ananászos fotó úgy került ide, hogy tegnap az is került a kosárba, úgyhogy ma friss ananász volt az előétel. Isteni íze van. Aki egyszer kóstolja, az rájon, hogy a konzerv csak valami ócska szétáztatott utánzat, aminek köze sincs az igazi ananászhoz.


Bon apentit! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése